Hirdetmény
Szentháromság vasárnapja
2018. május 27.
1. Csütörtökön este 6 órakor lesz szentmise, előtte elimádkozzuk a Lorettói Litániát.
2. Pénteken este 6 órakor lesz igeliturgia.
3. Pénteken nem lesz ministránsfoglalkozás.
4. Júniusban a csütörtöki szentmisék előtt Jézus Szíve litániát imádkozunk.
5. Plébániáink nyári hittanos napközije az idei évben július 23-27. között kerül megrendezésre Alsóörsön. A napközire május végéig lehet jelentkezni.
6. Szombaton hittanos találkozó lesz Tihanyban. Azokkal, akik jelentkeztek a találkozóra, reggel fél 8-kor indulunk a templomtól.
7. Szombaton – Úrnapjának előestéjén – világméretű Szentségimádás lesz, melyhez plébániáink is csatlakoznak. Szentkirályszabadján 17:00-18:00 óráig, Alsóörsön pedig 17:00-19:00 óráig, lesz szentségi adoráció.
8. Szombaton, a Szentségimádást követően, este 6 órától évadzáró hangversenyt ad a Gaudium Kórus. A Kedves Híveket szeretettel hívjuk és várjuk a Szentségimádásra és az azt követő hangversenyre!
9. Vasárnap Úrnapját ünnepeljük, a szentmise fél 12-kor kezdődik. A szentmisét körmenettel zárjuk a templom körül. A gyermekeket buzdítjuk, hogy gyűjtsenek virágszirmot, melyet a körmenetben az Oltáriszentség előtt haladva kosaraikból hinthetnek.
10. Az Élő Víz kiadvány a padsorok mögött megtalálható.
Alsóörs
Szentkirályszabadja
Paloznak
Lovas
Gyorshír
A 2023. évi nyári
hittanos napközi
Magyarország Kormányának
támogatásával valósult meg.
A 2022. évi nyári
hittanos napközi
Magyarország Kormányának
támogatásával valósult meg.
Ministránsok
tízparancsolata
Egyházi Hozzájárulás
Plébániánk működése többek között annak köszönhető, hogy a Kedves Testvérek évenként rendezik egyházi hozzájárulásukat.
Az egyházi hozzájárulás a plébánia híveinek javát szolgálja.
Köszönetet mondunk azoknak, akik évenkénti hozzájárulásuk rendezése által is kifejezik,
hogy a közösség felelős tagjaiként kívánnak részt venni plébániánk életében.
A Kedves Testvérek a plébánián, a templom bejáratánál található csekken, és banki átutalással is rendezhetik egyházi hozzájárulásukat.
Alsóörsi Római Katolikus Plébánia: 11748083-20024183-00000000
Szentkirályszabadjai Római Katolikus Plébánia: 11748007-20068657-00000000
Paloznaki Római Katolikus Plébánia: 11748069-20031309-00000000