Beszámolók
Mindenszentek ünnepe és halottak napja
Mindenszentekkor – november 1-én – az összes szenteket ünnepeljük egy napon. Ők azok, akiknek nevét habár nem ismerjük, mert nem volt hivatalos szentté avatásuk, mégis tudjuk róluk, hogy eljutattak az emberi élet végső céljára, az örök boldogságra, Isten országába. Névtelen milliók lehetnek szentek, akik csendesen és hűségesen élik hitvalló életüket. A szentek arra tanítanak bennünket, hogy életünk boldogságát úgy találhatjuk meg, ha szívünket Isten országában horgonyozzuk le.
Alsóörs
Szentkirályszabadja
Paloznak
Lovas
Gyorshír
A 2023. évi nyári
hittanos napközi
Magyarország Kormányának
támogatásával valósult meg.
A 2022. évi nyári
hittanos napközi
Magyarország Kormányának
támogatásával valósult meg.
Ministránsok
tízparancsolata
Egyházi Hozzájárulás
Plébániánk működése többek között annak köszönhető, hogy a Kedves Testvérek évenként rendezik egyházi hozzájárulásukat.
Az egyházi hozzájárulás a plébánia híveinek javát szolgálja.
Köszönetet mondunk azoknak, akik évenkénti hozzájárulásuk rendezése által is kifejezik,
hogy a közösség felelős tagjaiként kívánnak részt venni plébániánk életében.
A Kedves Testvérek a plébánián, a templom bejáratánál található csekken, és banki átutalással is rendezhetik egyházi hozzájárulásukat.
Alsóörsi Római Katolikus Plébánia: 11748083-20024183-00000000
Szentkirályszabadjai Római Katolikus Plébánia: 11748007-20068657-00000000
Paloznaki Római Katolikus Plébánia: 11748069-20031309-00000000